Kedves látogató!
Engedje meg, hogy bemutatkozással kezdjem.
Regényi Dávidnak hívnak, 1989-ben születtem Sopronban. Kezdetek óta a műszaki világ mozgatott és hamar rájöttem, hogy minden érdekel ami elektronika.
Szakami tanulmányaimat 2010-ben fejeztem be elektronikai technikusként, és azóta is Ipari automatizálás területén tevékenykedem egy autoipari multinacionális cégnél. Itt egyedi célgép építéssel, PLC programozással és robotikával foglalkozom.
Ebből adódóan elmondhatom, hogy immáron több mint 13 éve gyarapítom tudásomat és tapasztalatomat a villamosipari szakmában.
A vállalkozásomat 2016-ban indítottam el.
2019-ben specializálódott az elektronikus vagyonvédelmi rendszerek kiépítése irányába.
Ehhez Budapesten elvégeztem az elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelői képesítést amellyel megkaptam a szükséges hatósági engedélyt a tevékenység gyakorlásához.
A vállalkozásom fő irányvonala az épületautomatizált rendszerek, okosotthonok kiépítése programozása és az ehhez szorosan kapcsolódó Biztonságtechnikai rendszerek, mint például riasztók, kamerák, elektromos kapunyitók telepítése.
Számomra nagyon fontos az ügyfeleim elégedettsége és a maximális minőség, ezért munkáimat mindig a legkorszerűbb és legjobb ár-érték arányú termékekkel végzem.
A piac és a technológiai fejlődés dinamikáját követve, folyamatos képzéseken veszek részt, hogy ez is biztosítsa számomra a versenytársakkal szembeni lépéselőnyt.
Több partneri együttműködésem van különböző villamossági és vagyonvédelmi szaküzletekkel, akiktől megkapom a megfelelő termék támogatást és garanciát